Folytatjuk az elfelejtett hazai bányákról szóló sorozatunkat. Most egy klassszikus érces terület egyik valahai vágatába fogunk látogatni, A produktum egyedülálló, mert három szakember összefogásából készültek az anyagok: Berentés Ágnes geográfus-geológus mérnök fotóművész, Dr. Nagy László orvos, amatőr ásványgyüjtő, barlangász, fotós és drónpilota, illetve Prof.emer. Földessy János (az egykori állami OÉÁ vállalat egykori nyersanyag geológusa, a Miskolci Egyetem TEKH Szakkollégiuma elnöke) közös munkájaként.
Folytatjuk a hazai bányákról szóló sorozatunkat. Most a legnagyobb nemzeti gödörbe fogunk ellátogatni – s ahol már nincs gödör, ott helyette erdő és tó van, őzikék, nyulak szaladgálnak.
A cikk Dr. Nagy László orvos, amatőr ásványgyüjtő, barlangász, fotós illetve Prof.emer. Földessy János (az egykori állami OÉÁ vállalat nyersanyag geológusa) közös munkájaként kerül most a honlapra. Nagy László képei a ma már bezárt és rekultivált déli bányarészről a 3. sz főút menti kilátópontról készültek.
Felderítetlen földgáz tartalékaink vészhelyzetben
A nyelvészetben nemcsak szinonimák vannak, hanem olyan többjelentésű szavak is, ahol egy leírt iráskép mögött több fogalom lapulhat. Az aknák lehetnek például földalatti bányaüregek függőleges megközelítő létesítményei.
Katalin és György már több mint egy évszázada feküdt a 24. sz. főút mentén egy lankás hegy lábánál. Katalin alul, György felül, ahogy ezt a klasszikus misszionárius póz diktálta.
Több alternatív hazai lehetőség ismert, ezek egyike a mecseki szénhez kötött metán előfordulás.
Lehet még sokak számára meglepő, hogy piaci marketing szövegekben harsány hangú tudományra hivatkozást tapasztalunk. Azonban a tudomány szó általában csupán üres szó marad. Nem kerül említésre az a tudományos tény, megállapítás, természeti/társadalmi törvényszerűség, mely a hivatkozás alapja lenne… Nem is
…
A mai hazai középiskolások nem érdeklődnek a földtudományok iránt? Ugyan már! Középiskolája válogatja.
A klímaváltozás és ehhez hozzárendelt dekarbonizáció megindult folyamata lépésről lépésre meglepetések és hatalmas kihívások elé állítja a társadalmat. Az első dermesztő meglepetés a beköszöntő energiaválság, a legújabb pedig az acélgyártás világméretű bezuhanása.
A bauxit egykor hungarikum volt, nemzeti kincs, később lebecsült vörösföld, veszélyes forrása a vörösiszapnak. Ma az európai kontinensen ismét kiemelt fontosságú stratégiai nyersanyag.
Az elkövetkezendő években és évtizedekben azonban már meg is valósulhat az, hogy a Holdon mesterségesen készített építmények is álljanak. Ezen fantasztikus álom megtervezésén és kivitelezésén a tudósok folyamatosan, serényen dolgoznak.
Az első lépés mindig a geológusoké és bányászoké.
Egy hosszabb nyári szünet után újra indulunk a nyersanyagokkal kapcsolatos információk feldolgozásával.
Természeti erőforrásaink gazdasági felemelkedésünk alapját adhatják.
A kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad — geotermia vízkivétel nélkül
Ki hinné, hogy egy ilyen ősrégtől ismert anyag is lehet stratégiai fontosságú. Tényleg az, ha például a grafénre, illetve az elektromos hajtáslánchoz szükséges elektródákra gondolunk. Felhasználási köre sokkal nagyobb, mint gondolnánk… a jövő csúcstechnológiai anyagáról van szó
Félfém akitől nem kell félni … – Az antimon
Hartai Éva c. egyetemi tanárt, a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának oktatóját a decemberben a European Federation of Geologists 2020 Medal of Merit érdemérem elismeréssel tüntette ki.
Amiről senki nem gondolná… – A magnézium is stratégiai nyersanyag.
Nemzeti Park? Nem akadály – Ausztriában a több mint 200 ezer tonna éves érctermelésű Mittersill földalatti ércbánya és a hozzá tartozó feldolgozó üzem az 1970-es évek óta teljes békességben működik a Hoche Tauern Nemzeti Park síparadicsomai között. Így is lehet…
Ma egy tipikusan rejtőzködő kémiai elem kerül terítékre, az indium. Nevét nem Indiáról, sem az indiánokról, hanem a lángfestésének indigókék színéről kapta, 1863-ban ntörtént felfedezése nyomán. Lágy, késsel vágható, de nem ezért szeretjük.
Hatan vannak, testvérek. A platina mellett a palládium, a rhódium, az iridium, az ozmium és a ruténium alkotják a csapatot. Együtt csoportosulnak a periodusos rendszerben. előkelőek, nem vegyülnek akármivel.
MI is a hackathon? eredetileg hekkerek agymenése volt aneten, ma az internetes ötletversenyek összefoglaló neve. A verseny a digitális terepgyakorlatok témakör kihívásával foglalkozott, az egész világot átfogó – és mégis többségében Miskolchoz kapcsolódó – versenyzőkkel.
Az 1860-as években jöttek rá arra, hogy a kolumbitnak nevezett kémiai elem esetében valójában két elemről van szó. Az elnevezések is a rokonságot tükrözik: Niobé Tantalosz leánya a görög mitológiában. A szétválasztási nehézségek oka a két fém nagyon hasonló viselkedése.
Mély gazdasági válság van, a vak is látja. A kilábaláshoz források kellenek, bőséggel. Vannak határainkon belül feltáratlan forrásaink, részben természeti erőforrások, de ezek jelentősége nem jut el a döntéshozók tudatáig. Van szakmai szolgálatunk, de a nyilvánosságot kapott információk szerint még
…