Megújulás
A bauxitról egy autentikus szakértőtől – Komlóssy György három-egyetemi rövidkurzusa
2021. október 27.
Földessy János
  • A bauxit egykor hungarikum volt, nemzeti kincs, később lebecsült vörösföld, veszélyes forrása a vörösiszapnak. Ma az európai kontinensen ismét kiemelt fontosságú stratégiai nyersanyag.

     

     

    Dr. Komlóssy György (83) a világ egyik legismertebb bauxit szakértője. Összegyüjtött tapasztalatait most egy három előadásból álló előadás sorozatban foglalta össze, amely egyrészt a bauxit anyagról, másrészt ennek kutatási fogásairül, illetve harmadsorban vagyonbecsléséről szól. A három előadás mindegyike az ipari tapasztalatok alapján készült, ilyen formájában egyedülálló.

    A tervek szerint a három előadás mindegyike egy-egy egyetem gondozásában hangzik el. Az eredeti tervek szerint hibrid rendezésben, helyi előadás és internetes elérés kombinációjával, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetem, a Miskolci Egyetem, illetve a  budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem ELTE gondozásában valósul meg. A koronavírus járvány miatt az első előadás október 27-én csak online formában született meg.

    A sorozatot az Európai Geológusok Szervezete szakmai továbbképző kurzusként akkreditálta. A sorozatot az előadásokra eddig 122 résztvevő jelentkezett 22 országból, négy kontinensről.  A Természeti Erőforrások Kutatása és Hasznosítása Szakkollégium az előadássorozatot a 2021 őszi programterve egyik fő eseményeként tekinti, a  részvételért a szakkollégiumi hallgatói tagoknak külön elismerést ad.

    Az előadásokat rögzített formában is nyilvánosságra hozzák a szervezők, így azok számára is elérhető lesz, akik valamilyen oknál fogva nem tudtak valamelyik eseményen résztvenni. A letöltés helyéről a TEKH honlapja (https://www.uni-miskolc.hu/~tekh/) ad majd tájékoztatást.

     

     

    Megosztás