A feldolgozó ipar energia és nyersanyag háttér nélkül agyaglábú óriás, az elhanyagolt hazai nyersanyag potenciál felderítésre és felhasználásra vár. Most bizony jó lenne cserealapnak…
Sajnos immár egy éve, hogy itt az asvanykincs.hu-n, majd több más szakmai fórumon is megjelent AZUTÁN című írásom (legfrissebb változatát lásd a honlap címoldalán), amiben megpróbáltam előrelátni, mi lesz a világjárvány végeztével, hogyan tudnánk felkészülni. Mint sok egyéb, ezek a sorok sem tudtak eljutni a főváros Fő utcájáig, és eltelt egy újabb év a nyersanyagok kutatás-fejlesztése irányába tett érdemleges állami lépések nélkül.
Az elmúlt hónapokban a chip hiány világított rá élesen arra, hogy a csúcstermékek, gépkocsik hazai gyártása – sok egyéb feltétel helyreállása esetén – súlyos alkatrész, nyersanyag hiány akadályokba ütközhet. A világpiaci réz ár pedig átlépte a 9000 USD/tonna szintet. Chile lett az egyik legjobban átoltott ország a világon, a kinai Sinovac pedig a legnagyobb vakcinaszállítója. Példázza mindez azt, hogy minden mindennel összefügg, Kína ki fogja söpörni a nyersanyagpiacokat az ipari termelése újraindításához.
Itthon számba vett számos stratégiai nyersanyag lelőhelyünk fejlesztése évtizedeket késik. A zártnak minősített nyersanyagokra az energiahordozók kivételével nem jelent meg koncessziós kiírás sem. Annak sincs nyoma, hogy az állam a saját szakállára fektetne be munkát és pénzt ahhoz, hogy ezeket a lelőhelyeket értékelhesse. Eközben naponta érkeznek érdeklődő levelek arról, hogy Magyarország még mindig tétlenül ül-e a recski lelőhelyen, akar-e valamit csinálni vele?
Sose késő, az első lépéseket már holnap meg lehetne tenni. Reméljük, hogy egyszer majd találkozik a politikai akarat és a szakmai hozzáértés, hogy megtegyék a várhatóan sikeres erőfeszítéseket a nyersanyag bázisunk fejlesztésére.
Addig is, tanulságként, kérem olvassák el a napi.hu március elején született helyzetképét:
