Érdekes tendenciák zajlanak a világban. Kontinensünkön javában folyik a zöld átmenet, megoldhatóvá vált az orosz földgáz kiváltása, és energiahatékonnyá formálódik a lakosság és az ipar fogyasztása. Új embargók érkeznek, a legutóbbi például a gallium és germánium nyersanyagokra.

Országunk jórészt bezárt ablakain  a háborús zajok és a brüsszeli csata vezényszavai szűrődnek át, ennek a mély átalakulásnak a hírei nem. Az a következtetés szivárog le,  hogy itthon lehetetlen a nyersanyag és energia fronton saját erőből boldogulni. Ezért aztán gazdaságunk etetési időben kitátja a száját, és boldogan csócsálja az oda beérkező javakat anélkül, hogy a lába alá nézve segítene magán.

Ekőzben lépten nyomon bújnak elő nálunk a föld alól a javarészt külföldi tőke befektetésekből épülő feldolgozóipari üzemek. Mivel járulunk ezekhez hozzá? Technológiával nem, hazai energia termeléssel nem, munkaerővel nem, és nyersanyaggal sem. Akkor mivel is? Földterülettel, vízzel, és olyan infrastruktúra fejlesztésekkel, melyeket más, elmaradott, túlnépesedő területeink felemelésére kellene koncentrálni.

Hungarikum, hogy országunknak immár több évtizede nincs nyersanyag- és energiahordozó lelőhelyeinek megismerésére és kiaknázására irányuló hosszútávú elképzelése. A hazai nyersanyag előfordulások és energiahordozók kutatása, fejlesztése a jelenlegi államigazgatási struktúrában a szerencsejátékok és dohányjövedék szintjére került.

Utolsó jelentős nyersanyag kutatási programjaink az 1980-as években lefutottak, máig ezekből a megismerésekből áshat elő az elvetemülten optimista kutató negyvenéves adatmorzsákat a számítógépek előtti világból. Elakadt a korábbi adatok digitalizálása is,  az érdeklődőnek az állami adattár oldal áron adja (el) a (papír)másolatot,

A hazai pályán kb tíz éve készült el egy alapkutatási felmérés az akkor kritikusnak számító 14 nyersanyag hazai lehetőségeiről az elsődleges és másodlagos források feltárásával. Az akkor még magasabb szinten működő szakmai szervezet adattárának anyagai mellett egyéb – vállalati, múzeumi  és magán – archivumokban bányásztunk adatokat, sok esetben felvágatlan, olvasatlan jelentésekből, táblázatokból, térképekből.

Tíz kötetes összefoglaló készült ebből, máig nyilvánosan elérhető (http://kritikuselemek.uni-miskolc.hu/?p=criticel_monografia_sorozat). Kimutattuk, hogy az országban számos ritkaföldfém, fluorit, berillium, nióbium, magnezit, grafit, germanium stb. lelőhely van, amely legalább is megismerést, újraértékelést igényel. A projekt lezárult, sajnos nem ért fel a döntéshozók ingerküszöbéig, nem ingerelte az állami szervezetet a lelőhelyek továbbkutatására.

A világ közben tovább haladt, mára a Európában azonosított kritikus nyersanyagok fajtaszáma már harmincra nőtt, azaz további 16 olyan nyersanyagfajta van, amire a fejlett feldolgozó iparnak szüksége van, de kontinens szerte hiányzik a termelési, ellátási bázisa. Mi egyre másra telepítjük le az akkumulátor gyártókat. Eközben a kutatási szervezet képtelen volt megválaszolni azt a kérdést, hogy a lítium vajon fém (azaz koncesszió köteles a kutatása) vagy nem-fém, pl. sóüledék  (ebben az esetben a kutatásához nincs szükség a koncessziós eljárásra). Erre a válaszra a hazai lítium indikációk féltucatnyi ismerője évek óta vár.

Nyersanyag piaci szuperciklusok jönnek, majd továbbhaladnak a fejünk felett. A 10 éve súlyosnak látszó lítium hiány Európában is megoldódni látszik, számos országban indult intenzív kutatások eredményeként. A 15 éve még értéktelen anyag egy tonnájának piaci ára 70,000 dollárra nőtt, majd a kutatások előrehaladtával mára 37,000 dollárra csökkent. A valaha 2000 dollár/tonna alatt jegyzett réz ára viszont ma 8300 dollár körül ingadozik.

Magyarországon nem mozgat meg kormányzati agysejteket az ilyen hír. Pató Pál országa tétlenkedik, s alussza át ezt a fellendülési hullámot is. Pedig mit is jelent a hazai nyersanyag forrás? Minden 100 föld alól kitermelt értékből 40 forint csorog(na) be a különféle adók és járulékok formájában a közös kasszába, anélkül, hogy ezt valakitől meg kellene vonni – a felosztható torta lesz nagyobb.

Tisztelettel kérem, kedves   hatóság, tessenek abbahagyni a szunyókálást, és e téren sürgősen munkához látni. A holnap kezdődő munka gyümölcsei ugyanis legkevesebb öt év alatt érnek be, de így legalább a következő fellendülést hozó nyersanyag ciklust felkészülten várhatnánk.

Földessy János