A hírek napjainkban gyorsan terjednek, az álhírek még gyorsabban. Olvasom egyik napilapunk online oldalán, hogy Recsken az idősek otthona eladása mögött az aranybányászat újraindulása húzódhat meg.
Nosza, kaptam fel a fejemet, hogy el vagyok maradva az aktualitásoktól. Meglehet, újraindul a bányászat is – fejezte be a felvezetést. Mivel a téma személyesen is érdekel, a főcímre kattintva mélyebbre ástam a közölt anyagban.
A hír abból született, hogy az egykori ércbánya öregotthonná alakított irodaépületét eladtak egy új vevőnek. Az, hogy a recski önkormányzatot nem értesítették az eladásról, csupán az eladó állam (esetünkben a NAV), valamint a helyi közösség távolságtartó viszonyára utal, történhetett volna bárhol másutt országunkban. S elindult a faluban a pletyka: „Szállodának, panziónak igencsak alkalmas lenne, rebesgetik faluszerte. De az is lehet, hogy arany van a pincéjében, tette hozzá valaki.”
Ettől már egy kicsit mérges lettem. Valószínűleg nem járhatott a véleményformáló a helyszínen, ugyanis nincs vigasztalanabb vidék az általa idillinek aposztrofált otthagyott rendezetlen bányatelepnél. A riport írója valószínűleg nem tudja, hogy az öregotthon ajtajától 50-100 méterre földréteggel lefedett meddőhányók sorakoznak a patakparton. Szállodát, vagy panziót ide??? Pincéje pedig sohase volt a szegény épületnek.
„A gondolatnyi csendben és a dermesztő hidegben figyeljük a Lahóca hegy oldalában az ércfeldolgozó, pörkölő- és lúgozóművet.” Itt bizonyosan látnoki képességei támadtak a cikk szerzőjének, ugyanis pörkölő és lúgzómű csak a 20. század elején volt itt, ennek helyére épült 1932-ben az ércelőkészítő mű. Az ércfeldolgozó amúgy értékes ipari műemlék épületét mintegy tíz éve kérdezősködés nélkül lebontották a terület rekultivációjára az állammal szerződött cégek, a mai nézelődő ennek csak hűlt helyét láthatja.
„A hetvenes években elkezdték az I-es, majd a II-es aknát mélyíteni nyolcszáz, valamint 1100 méteresre” – közli velünk a szerző, apró eltérésekkel említve a két függőaknát, melyek 1200 és 1250 m mélységet értek el. „Évente átlagosan nyolcvan kilogramm aranyat és kétszáz kilogramm ezüstöt bányásztak itt, aztán gazdaságtalanná vált a termelés.” – említi. Ez szintén tévedés, ezekből az aknákból semmit sem termeltek, mivel kutatóaknái voltak egy soha meg nem épült nagy bányának. Ahonnan a termelés jött, a szomszédos Lahóca bánya volt, ahová jószerivel ma is besétálhatna a látogató, hiszen a felszínről oda vízszintes táró nyílik. Ez viszont már 1979 (és nem 1999, ahogy a cikkben olvasható) óta nem termel ércet. Aranybányászat áldozata már csak azért sem lehet a recski öregotthon, mert a technológiát, amivel az aranyat ki lehetne nyerni, a magyar parlament határozattal betiltotta, Európában egyedülálló hungarikumként. Ennyit a jereváni rádió híreiről.
Amiben egyetértünk az interjú szerzőjével, az államnak, azaz az országnak kell végre eldöntenie, hogy többszörös pályáztatás, előre- és visszalépés, tanulmány megrendelések után politikailag akar-e és műszakilag tud-e hozzájutni ahhoz a kb 10,000 milliárd forintnyi föld alatt megismert ásványkincshez, amit a az elmúlt évtizedekben végzett kutatások eddig már megbízhatóan igazoltak.
A kommentár forrását jelentő cikk ide kattintva olvasható.