Gazdaság
Új gázforrásokat keres Magyarország – hazai javaslatunk: szénhezkötött metán
2018. július 14.
Földessy János
  • Talán nézzük meg a talpunk alatt…

    Magyarország diverzifikálni akarja energiaforrásait, arra törekszik, hogy az orosz gáz mellett egyéb források is megjelenhessenek – mondta az MTI-nek Ságvári Pál, a Külgazdasági és Külügyminisztérium utazó nagykövete az Atlanti Tanács és Magyarország közös szervezésében 2018 június végén tartott nemzetközi gázkonferencián.

    A gázkonferencián különböző kormányok magas rangú tisztségviselői vettek részt, mellettük az Atlanti Tanács kutatói, és a V4-es országcsoport nagykövetei. Magyarország a visegrádi csoport soros elnökeként vett részt a tanácskozás szervezésében.

    Magyarország jelenleg csakis orosz gázt vásárol, s ezen a helyzeten a közeljövőben változtatni szeretnénk. 2020-ban jár le Magyarország hosszú távú szerződése Oroszországgal, és a mostani konferenciát is azért szervezték, hogy 2020-tól egészségesebb energiaellátása lehessen Magyarországnak. Az Európai Unión belül létrejövő energiauniónak politikai céljai is vannak.  A politikai cél az, hogy minden tagországnak legalább három különböző forrásból származzék energiahordozója, mert ez a versenyhelyzet mellett a függetlenséget is biztosítja.

    Ságvári Pál leszögezte: “Magyarország számára kifejezetten nemzetbiztonsági kérdés, hogy energiaforrásainkat 2020 után részben bővíthessük”.

    Erre a hírre építve szeretnénk az illetékesek figyelmét felhívni egyes széntelepeink metángáz tartalmára. A XXI. század fordulóján az Egyesület Államokban ez volt az első nem-hagyományos szénhidrogénfajta, amelynek kitermelését megoldották és termelésbe lépett. A Miskolci Egyetem  AFKI intézetének 2005-ben végzett becslése szerint a Mecsek hegységi fekete szenek akár 28,5 milliárd köbméter gáz termelésére is alkalmasak lehetnek, ez az ország hagyományos tározókban ismert földgáz vagyonához hasonló nagyságrendű. Hasonló lehetőség vázolható az eocén széntelepek néhány lelőhelyén is. Felderítésükre először a Mecsekben folytak 1990-es évek elején sikertelen próbálkozások. A szénhezkötött gázvagyon lecsapolhatóságának, kitermelhetőségének vizsgálatához és bizonyításához a technológiai kísérletek újbóli elvégzésére, jelentős előzetes kutatási erőfeszítésekre van szükség. Ahogy egy idelátogató amerikai szakértő az ottani eredményekről megjegyezte: „az első 10,000 fúrás lemélyítése után már nem maradtak nyitott műszaki kérdések”. Nos, mi még csak az első négy fúrás tapasztalataival rendelkezünk.

    Forrás: index.hu

    Megosztás