Gazdaság
Rybach professzor a geotermia jelenéről és jövőbeni kilátásairól

Szeptember 27-én a Miskolci Egyetemen tartott előadást Prof. Rybach László geofizikus, az ETH Zürich magyar származású emeritusz professzora, az MTA külső tagja, a geotermia területének elismert szakembere.

Előadásából megtudhattuk, hogy a világ geotermikus készletbázisa igen jelentős, és tulajdonképpen mindenütt jelen van, csak nem azonos mértékben hasznosítható, és sok helyen nem versenyezhet más, támogatást élvező megújuló energiaforrásokkal. A hagyományos „hidrotermális” geotermikus rendszerek mellett a jövő lehetőségeit a „petrotermális” készlettípusok jelenthetik. A kettő közötti különbség, hogy az elsőnél a kőzetrepedések révén egy természetes földalatti cirkuláció alakulhat ki, míg a második esetben ezt a cirkulációt nekünk kell megtervezni és mesterségesen létrehozni (EGS rendszerek).

A hidrotermális rendszerek csak meghatározott földtani képződményekben érhetők el, míg petrotermálist sokkal több helyszínen lehet létesíteni. Világszerte 82 országban működnek geotermikus erőművek, melyek beépített villamos teljesítménye 13,3 GWe. Ezek közül mindegyik hidrotermális. Az előadásból megtudhattuk, hogy míg a geotermikus erőművek beépített kapacitása évente 4-5%-al bővül, addig a napelemeké 35%-al, pedig az éves rendelkezésre állásuk nem ezt indokolná. A geotermikus erőművek világszinten 65%-os, míg a napelemek csak 14%-os értéket képviselnek. A vízerőművek 42%, a biomassza erőművek 50%, a szélerőművek 21% éves rendelkezésre állást képesek biztosítani.

 

Azaz -idézve az előadót- „gázt kell adni a geotermiának, különben nagyon lemarad.” A geotermiában a földhőszivattyúk területén jelentős növekedés volt tapasztalható, az elmúlt időszakban évi kb. 20% volt ez az ütem. Az előadás egyik jelentős megállapítása (ami a hazai és nemzetközi szakemberek előtt is már régen ismert), hogy Magyarország kiemelt helyzetben van a geotermikus energia hasznosíthatóságát illetően, mivel a termálkutaink felületi sűrűsége már most is egyedülálló, minden 100 km2-re jut legalább egy kút. „A magyar földtani adottságok majdnem hogy elkötelezően kedvezőek a geotermia hazai továbbfejlesztésére.” – fogalmazta meg Rybach professzor záró szavaiban.

A teljes előadás videoanyagát letöltheted innen:

Forrás: http://mfk.uni-miskolc.hu

Megosztás