Gazdaság
Egy folyadék, két hír
2020. április 20.
Földessy János
  • A hírek manapság olyan gyorsan szállnak, hogy még a levegőben karamboloznak. A múlt hét hire volt, hogy a MOL megvette a Chevron részesedését az azeri ACG olajmezőben és a BTC vezetékben, 1,57 milliárd dollárért. Szintén múlt heti hír, hogy mélypontra zuhant az olaj ára.

    A bevásárlással egyidőben a MOL egy nagyobb kitermelő konzorcium 10 % körüli részesedésű tagja lett, melyben nagyfiúk a partnerei, a  BP, az Exxon, az Equinor és a SOCAR.  Nekem, mint kívülállónak, az a furcsa, hogy a kötés és az üzlet lezárása most az eredeti, 2019-középi  feltételek szerint történt, miközben a világ és a kőolajár összezuhant.

    Másik hír szerint ugyanis húsz éve nem volt olyan alacsony a nyersolaj hordónkénti ára, mint a múlt hétfőn, és lassan már nincs hova rakni a kitermelt olajat, ugyanis drasztikusan visszaesett a kereslet, írja a Bloomberg. A WTI (West Texas Intermediate minőség) kőolaj hordónkénti ára 15 dollár alá esett. Az Egyesült Államokban jelentősen nyomott áron cserél gazdát a WTI-olaj az európai Brenthez képest, az sem elképzelhetetlen a Bloomberg szerint, hogy hamarosan a texasi kitermelőknek kell majd fizetniük, hogy átvegyék tőlük a nyersanyagot.

    A két hír egymást kergeti a fejemben. Mit is tud a MOL jobban, mint a Chevron? Karinthy Frigyes örökérvényű mondása jut eszembe erről a képzavarról: álmomban két kismacska voltam, és játszottam egymással.

    Források:

    https://index.hu/gazdasag/2020/04/20/az_usa-ban_lassan_nincs_hova_rakni_a_kitermelt_olajat/

    https://mol.hu/hu/molrol/mediaszoba/7183-a-mol-9-57-os-reszesedest-vasarolt-az-azerbajdzsani-acg-olajmezoben-es-8-9-os-reszesedest-a-btc-vezetekben/

    Megosztás