Gazdaság
A tokodi szénosztályozó romjai. Fotó: Molnár Márk
A bányászmúltat végképp eltörölni?
2017. június 01.
Földessy János
  • Sorra tűnnek el egykor élenjáró bányászatunk létesítményei, értékes tárgyi emlékei.

    Egyúttal törlődik a létesítményhez kapcsolódó munka, ipar képe is a köztudatból. Mindez annak a hibás feltételezésnek a következménye, hogy egyrészt már nincsenek ásványi nyersanyagforrásaink, de ha mégis lennének, ezek kitermelésére már soha nem kerül sor.

    Így tűntek el sorra a mecseki, a bakonyi, a vértesi, a mátrai bányászat épületei, műtárgyai. Erre a sorsra jutott a recski ércbánya előkészítő műve, és a MÉV ötös üzem még csatát sem látott aknatornya.

    A mellékelt kép pedig a tokodi szénosztályozó felibe-harmadába szétdúlt romjait mutatja.  Ez részben a bezárási folyamatokban résztvevő bányavállalatok,  a felszámolást végzők, az ehhez kapcsolódó állami szervek. de részben szakmai közösségünk súlyos mulasztása is.

    Nyersanyagokról, kitermelésükről, szükségességükről ugyanis kézzelfogható példák, épületek, eszközök nélkül nem tudunk a társadalommal párbeszédbe kezdeni.  Ehhez nemcsak a múlt védelme, de a jövő építése érdekében is sürgős szükség lenne. A kép a bányász levelezőlistán Tokodról érkezett, köszönjük Molnár Márknak.

    A jó megőrzésre példa az Essenben megőrzött Zollverein szénbányászati komplexum, amelyet  Európa 2010-es kulturális fővárosában a rendezvények centrumaként újítottak fel, és szolgál  nagy látogatottságú turista látványosságként.

    Megosztás