Elment a magyar érckutatás egyik meghatározó egyénisége.
88 éves korában csendesen elhunyt Morvai Gusztáv. Székesfehérváron született, tanár családból. Érettségi után 1948-ban Sopronba vették fel, de még ebben az évben a Szovejetunió-beli Szverdlovszkba pályázott, és végül ott szerzett diplomát ásványi nyersanyagkutatás szakon bányamérnök-geológusként 1954-ben. Hazatérése után az Országos Földtani Főigazgatóságon dolgozott, 1956-től nyolc évig az ércbányászati geológus szolgálatot vezette. 1964-től lett a Központi Földtani Hivatal elnökhelyettese maradt egészen 1991. évi nyugdíjazásáig. Mint nemzetközi ügyekért felelős elnökhelyettes irányította a kétoldalú földtani együttműködést 18 országgal, a földtani piackutatást, a mongóliai, kubai és vietnami kutatásokat és a nemzetközi földtani szervezetekkel való kapcsolattartást. 1964-től az Országos Ásványvagyon Bizottság Érc és Ásványbányászati Nyersanyag Bizottságának elnöke. 1970-1981- ig, mint OÁB ügyvezető elnökhelyettes az összes ásványi nyersanyagkészlet bizottság vezetője.
1957-1963 között a Magyarhoni Földtani Társulat titkára, majd főtitkára volt. 1964-ben a Jantsky Béla által szerkesztett „Ásványtelepeink földtana” című könyvben a vasérclelőhelyek leírásával vett részt. 1965-ben Pantó Gáborral együtt elkészítette Magyarország első metallogéniai térképét az Európai Metallogéniai Térkép részeként. 1966-1975 között a Kárpát-Balkán-Kaukázus-i öv földtani, szerkezetföldtani, ércteleptani és metallogéniai térképsorozatának magyarországi anyagát szerkesztette. 1982-ben a londoni kiadású „Európa érctelepei” című könyv részére elkészítette a magyarországi fejezetet. A nyolcvanas évek második felében Balogh Kálmán felkérésére részt vett a „Szedimentológia” című könyv „Üledékes vaskőzetek” című fejezetének megírásában. 1970-1990 között a Kárpát-Balkán Földtani Asszociáció magyar képviselője, a Magyar Nemzeti Bizottság titkára, majd elnöke volt.
Munkájával beírta magát a magyar nyersanyagkutatás történetébe. Személyiségére tisztelettel emlékeznek a vele kapcsolatban állt szakemberek, kollégák.