Olajat találtak Vízvár alatt: hamarosan megkezdődik a kútfúrás és az olaj feltárása a Dráva menti község határában
A részletekről lakossági fórumon tájékoztatták az ott élőket a Mol Magyar Olaj és Gázipari Részvénytársaság szakemberei. A 2000 m körüli mélységben fekvő tárolót ferdefúrásokkal fogják feltárni. Volter György, a MOL Nyrt. Kutatás-Termelés Divízió hatósági, társadalmi és partnerkapcsolatokért felelős osztályának vezetője a fórumon elmondta: Vízvár határában 2000 méter mélységű kutat fúrnak, ugyanis az előzetes geológiai mérések alapján jelentős mennyiségű kőolaj található a mélyben. – Sajnos ennek feltárása és felszínre hozatala komoly nehézségekbe ütközik, ezért a megszokott technológiától eltérve úgynevezett irányított ferde fúrásra lesz szükség. Ez annyit jelent, hogy máshol áll majd a fúrótorony és máshol a kitermelendő kőolaj.
Az utóbbi harminc év legnagyobb dunántúli szénhidrogén kincsének felfedezését eredményezte a MOL és a horvátországi olajipari vállalat (INA) Dráva menti kutatássorozata. A Dráva-vidék a sikeres zalátai kutatás miatt került a figyelem középpontjába. A baranyai Zalátán – a somogyi megyehatártól nem messze – rendkívül jelentős lelőhelyre bukkantak, s azóta jóformán egymást követik a térségben az újabb és újabb kutatások. Sorra kezdték meg a vizsgálódást a somogyi Potony, Barcs és Vízvár térségében, és fúrásokba kezdtek a horvát oldalon is. A Drávától távolabb eső somogyi területeken is számíthatunk kutatásra. Bár fúróberendezést még egy-két évig biztosan nem lehet majd látni Tarany környékén, ám a geológusok már dolgoznak egy lehetséges új olajmező kutatásán. Barcs térségében a MOL és a horvát INA közös programja indult el. Miután a baranyai Zalátán – a somogyi megyehatártól nem messze – jelentős lelőhelyre bukkantak, egymás után kezdték meg a vizsgálódást Potony, Barcs és Vízvár térségében.
forrás: sonline.hu