Forrás: enegiaakademia.lapunk.hu

Közel az igazság?  Sajnos igen. Eddig is itt volt, bár nem szívesen foglalkoztunk vele. A piac telítve volt „olcsó” energia hordozóval. Így hát Európa nem Charles De Gaulle hanem Margaret Thatcher  neve által fémjelzett energia politikát követte. Az 1973-ban indult zöld mozgalmak minden józan határt átlépő demagóg félelem keltése a hatalmukat féltő politikai vezetők többségét is klímahívővé tette. Az energetikai szakértő az lehetett aki annyit tudott hogy a villany a konnektorból, a gáz a csőből jön. A valódi tudomány halk szavára senki sem volt kíváncsi.

S ahogy az „sikeres” időkben lenni szokott, a tudás és a belőle eredő óvatosság helyébe nem annyira a bátorság, sokkal inkább a szabadosság lépett. Közben az USA bejelentette, Ő lesz a Világ első számú energia szállítója. De ki figyel oda ilyen önmagát dicsőítő mende-mondára? Hiszen Európa messze van onnan, s Oroszország az Ő energia ellátója. Érdemes hát helyt adni a sanda természet aggódóknak, klímavédőknek, akik az újdonság jó üzleti sikerében bízva minden hagyományos saját energia hordozónk leépítését, a jól bevált évszázados gyakorlat energia biztonságának feladását sürgetik. Sajnos, többnyire el is érték.

A gazdaságpolitika, a fosszilis energia hordozók kutatásának majd kitermelésének beszüntetése után tervbe vette az atomerőművek leállítását is. Ezzel sebezhetővé tette az energiával való ellátás biztonságát, melyet az európai ásványkincs 25-50%-ban jelentett. Először az import szén, olaj, földgáz majd az időjárás függő „hazai” megújulók lett a használati sorrend. A korábbi hidegháborús kényszerűségből telepített, -de legalább kiváló energiasűrűségű- atomenergiát Fukushima balesete tette könnyen feladhatóvá. Az a kérdés, hogy ezek után az ellátásbiztonságot jelentő alaperőművi funkciót mivel helyettesíti a villamos rendszer szabályozója, csak kevés szakember fejében merült fel. Félő, hogy a bezárásokat sürgetők pedig máig sem értik fontosságát.

Az energiát szállító infrastruktúrák, áram- és gáz belpiacok összekötése (ENTSO-E és -G) a kereskedők extraprofitján kívül 800 millió ember minden határon túl növő energiafüggőségét, energiabizonytalanságát hozta. Nem lehetett másként, hiszen a XXI. század városai és agglomerációik az összes emberi létfeltétel biztosítása érdekében folyamatosan növekvő mennyiségű energiára, energia hordozóra támaszkodnak. A mai trend, hogy a lélekszám növekedése miatt indokoltnál 2,5-ször több energiát és kétszer több ivóvizet használunk nap mint nap. Mindez 2021. szeptemberében véget ért. Remélhetjük?

Erőműveink jórészt elavultak.

Hogyan tudunk áramot termelni? Gyakorlatilag 20. század elején talált módszerekkel, amit „új innovatív” technológiáink ellenére alig 50%-al jobb hatásfokkal végzünk, mint akkoriban. Nem találtunk ki semmi újat a tömeges energia ellátásra, csakúgy mint a gyenge hatásfok miatt környezetbe kerülő hulladékhő csökkentésére. Semmi olyant amivel a megugrott energia keresletet ki tudnánk elégíteni. Az úgynevezett megújulók használata irdatlan beruházási költségek mellett világméretekben dodonnai eredményt hozott.

Az energia ugyanis hatalmi kérdés is. Viszont manapság egy országon belül nem a politikai hatalom gyakorlóinak pozícióját erősíti. Hiszen saját energia hordozóra kevesek támaszkodnak s az ellátó infrastruktúrák országok közötti összekötései egyelőre csupán kereskedelmi lehetőséget adnak…

Mindez nem lenne gond számunkra Magyarországon, ha mi másképp csinálnánk. Mint mindig, a jónál is jobb jó tanulók vagyunk most is. Sőt. Mint azt az 1. sz. ábra mutatja világ elsők vagyunk import áram vételezésben alacsony, kb. 5000 kWh/fő éves fogyasztásunk ellenére. Igen, hiszen szükségletünk 20-40%-át külföldről szerezzük be. Pedig energia hordozó vagyonunkból sokkal több saját termelésre telne. Rajtunk kívül kevesen bíznak ennyire a szomszédaikban.

A tények viszont makacsak. Az EU-ra is „rákényszerített” német Energiewende évtizedes gyakorlata megmutatta a megújulós áramtermelés kétarcúságát. Ebből az egyik a meteorológia tudományának fejlődését okozhatta volna. Azonban a múlt századi ismeretek alapján 15 perces nap- és szél energia változásokat mesterséges intelligenciával sem lehet jó előre megjósolni. Csupán azt mondhatjuk, megújulós áramtermelésben (is) a „Természet kezében vagyunk”. A másik arc a földtani kutatások fejlődését eredményezhetné az energia hordozókban és a technológia szempontjából kritikus ásványkincsekben -valamint az ezzel kapcsolatos önismeretben- szegény Európában. A megújulós technikai eszközökhöz nélkülözhetetlen ásványok, ritka földfémek azonban a tulajdonos Kína elképesztő pénzügyi felemelkedését eredményezte. Melyben talán a Föld teljes egészén tevékenykedő USA Geológiai Szolgálat (USGS) helyi ismeretei is segíthettek?

Bizonyára nem volt a véletlen játéka az sem, hogy mára az energia árakat -négy év előtti ígéretéhez híven- az USA határozza meg, miközben határtalan nagylelkűséggel a fosszilis energia hordozóit módszeresen leépítő Európa földgáz ellátását Oroszország kezébe adta. A helyzet ma az és hosszú időre az is maradhat, hogy Európának választania kell. Rövid távon földgáz erőművek és LNG terminálok vagy a leírt atomerőművek újra beüzemelésébe, építésébe kezd. Esetleg már lezárt szenes létesítményeit újra nyitja, földgáz mezőit újra üzembe helyezi…

Hosszú távon azonban a kérdés másképp merül fel. Honnan lesz beruházási forrás a dúsgazdag Kínára licitálni a modern, biztonságos áramtermeléshez szükséges technikák, eszközök beszerzésére a rendelkezésre álló rövid idő alatt? Ugyanis az energia az EU-ban nemzeti ügy. S ami egy kis lélekszámú országnak könnyen, gyorsan -még ha drága pénzen is- sikerülhet, ugyanazt például a jócskán leépített, megtépázott sikeres exportőrből gyorsan importőrré tett német energia gazdaságnak már sokkal nehezebb. Pláne, hogy a tekintélyelv alapján törvénybe iktatott Energiewende-t is le kell bontania. Szerencsére Uniónk közös energia politikája (reméljük jó ideig még) várat magára. A közös döntési kényszer -mint azt az EU gyakorlata más veszélyek esetén mutatja- nem segíti a gyors egyetértést, sem a megfelelő intézkedést.