Megütött a reggeli rossz hír, rögtön megnéztem a telefonomat, halála előtt három nappal még beszéltem vele.

Mintegy 30 éves, hol szoros, hol kevésbé szoros közös munka és szakmai barátság  kötött bennünket össze. Voltunk cégtársak saját vállalkozásunkban, munkatársak  projektekben, kollégák az oktatásban, szerzőtársak a cikkírásban.

Hídember volt geológusként, mérnökként kapocs a kitermelő szakmák és a földtan között, nem álmodozó, hanem a számok precíz embere. Tapasztalt ipari emberként vezette a évtizedekig a hazai ásványvagyon nyilvántartást számos olyan hivatalnok alatt vagy mellett, akik még soha nem szagoltak puskaport, csak rendelkeztek róla.

Míg aktív volt, addig volt a számok mögött tartalom és értelem, értelmezés, elérhető adatokkal működött az ország ásványvagyon nyilvántartása, különféle bontásban megjelenő adatfeldolgozásokban. Ez mára egy szűk formális jelentéssé zsugorodott,  megjelenésénél éves késéssel.  Számos munkánkban ő ültette rá a földtani elképzelésekre a számokban, jelenértékben stb-ben kifejezett gazdasági modellt, ami révén a kacifántos természeti valami közgazdászok számára is érthetővé vált.

Nem csak eggyel kevesebben lettünk halálával, hanem foghíjassá vált a zenekar, elment belőle egy szólam, és hiánya, illetve a szemléletének lassú eltűnése a földtani-bányászati irányításban még hosszú ideig visszhangként fog ránk köszönni.