Folytatjuk az elfelejtett hazai bányákról szóló sorozatunkat. Most egy klassszikus érces terület egyik valahai vágatába fogunk látogatni, A produktum egyedülálló, mert három szakember összefogásából készültek az anyagok: Berentés Ágnes geográfus-geológus mérnök fotóművész, Dr. Nagy László orvos, amatőr ásványgyüjtő, barlangász, fotós és drónpilota, illetve Prof.emer. Földessy János (az egykori állami OÉÁ vállalat egykori nyersanyag geológusa, a Miskolci Egyetem TEKH Szakkollégiuma elnöke) közös munkájaként.
A helyszinről most csak ködösítve szeretnék beszélni, mert a hely száz évnél is idősebb épített műemlék, bár a létesítményből a felszínen alig látszik valami. De védelme és a személyes biztonság miatt nem lenne szerencsés, ha valaki a mélybe látogatást a látottak hatására ismételné meg.
A bányászat legkorábbi szakasza a telérek felszínközeli részének feltárásával kezdődött, ezek ismert részeit a gyöngyösoroszi bányászat iparszerű kialakítása kezdetéig jórészt letermelték, s egy ilyen bányarészben készültek a mellékelt fényképek.
Jellemzően semmiféle földtani kutatás nem előzte meg akkoriban termelés indítását, a 2000-es évek elején végzett felszíni újramintázás meglepően magas arany (0,4 oz/t) és ezüst koncentrációkat is mutatott ezek hányóin és környezetében. A Mátra teléreit feltáró vágatokat többnyire a rekultivációs programok már járhatatlanná tették, az itt látható képek megismétlésére nincs most mód. Küszöbön áll viszont az a robotbányászati technológia , amelynél kisméretű, de nagyértékű érctestek kitermelése emberi beavatkozás nélkül, minimális lábnyommal lehetséges lesz . Ebben a széles nemzetközi részvétellel megvalósuló fejlesztésben miskolci szakemberek is résztvesznek (robominers.eu) . Erre készülve a Mátra telérei is szerepelhetnek majd a menűben.
A Gyöngyösoroszi bányaterületet 1945-ben vette meg az állam az akkori tulajdonos Urikány-Zsilvölgyi RT-től, majd 1949-től kezdődött a bányák feltárása, üzembe helyezése, a párthatározatokkal kormányzott országban, pártutasításra. Ettől minden a fejére állt, először döntötték el,mennyi ércet kell termelni, majd megindult a termelés, később létrejött egy ércfeldolgozó mű, később nagymélységű fúrásokat mélyítettek le, és végül az egészet felszínen is megmintázták, azaz a munkák sorrendje a logikusnak pont a fordítottja volt, s ezért az ércbányászatot az elemekkel, az érccel, a tervszámokkal folytatott harc jellemezte. A hegység így ma lényegében alig megkutatva áll a jövő számára. A történetnek erről a szakmai részéről bővebb információt találhat az érdeklődő a néhai Dr. Kun Béla, az üzemet alapító főmérnök tollából (https://mek.oszk.hu/09700/09718/index.phtml).
A több mint száz éve felhagyott tárók bejáratát már befalazták. A vágatok viszont a falazat mögött valószínűleg épen állják az idő múlását. Első képünkön a befalazott kűlszíni bejárat, második képünkön pedig a bejárat mögötti egyik vágat látható, nagyon attraktív vasas,mangános bevonatú szulfát,karbonát cseppkövekkel.
Maga az egykor bányászott telér kb. 1 méter szélességű volt, így a vágatok nagy részébe is csak oldalazva fér be egy ember (3. kép) Az érc, amelyet kitermeltek, a szürke színű, kőzet töredékeket tartalmazó hasadék kitöltő anyaga volt, ami a hegység mozgása során keletkezett repedésekben, a vulkáni működés forróvizes, oldott fémeket tartalmazó szakaszában igyekezett a felszín felé.
A vágatok több szintjét ma már nem járható, de a régi ácsolatokat még részben megörző függőakna köti össze (4. kép). A vágatok bejárható részei még további gyönyörúségeket tárnak a látogató elé.
A káprázatos természeti kincs és ipari műemlék együttes Csipkerózsika álmát alussza, s olyan kreatív hatósági szakemberekre, turisztikai befektetőkre, illetve megvalósító mérnökökre vár, akik szépségeit a nagyközönség számára is biztonságos módon tudják látogatható, akár oktatásra is alkalmas létesítményként majd bemutatni.