Katalin és György már több mint egy évszázada feküdt a 24. sz. főút mentén egy lankás hegy lábánál. Katalin alul, György felül, ahogy ezt a klasszikus misszionárius póz diktálta. Előttük gesztenye fasorban tábla jelezte őket, Recski Ércbánya felirattal.

Hosszú évtizedekig mozgalmas életet éltek, ki-be jártak rajtuk keresztül a népek, hol gyalog, hol lóval, hol kismozdonnyal. A lankás hegy Lahóca néven híresült el a tapasztalt földturkálók szűk szakmai klubjában, egykor ez volt az ország egyetlen működő rézérc bányája. A vágatok alatt, felett, mellett voltak a bányatelep máig megmaradt szolgálati lakásai, amelyben egykor vidám fiatalok, elaggott aknászok, meg a bánya tisztviselői laktak békés szomszédságban.

Katalinnak és Györgynek, e boldogságban megvénült dolgos vágatpárnak a múlt század hetvenes évei végén kezdett leáldozni a szerencsecsillaga. Elsőként György csendesedett el (Ezen a néven is hárman voltak, Alsó-, Középső- és Felső), már a levegő is lábujjhegyen járt keresztül rajta, nem kattogtak benne többé a pickhammerek. Aztán Katalin került sorra. A mérnökök még egy utolsó műtéttel próbálták meghosszabbítani a Katalin életét, s átjárót csináltak belőle a Lejtakna nevű bányarész felé, de aztán ennek is vége lett, és az egykor szebb napokat élt vágatokra lakatok kerültek. Mindenki abban reménykedett azontájt, hogy a halál után van az örök élet, s az érctermelés majd az akkortájt még a Gondviselés távoli terveiben sem szereplő mélyszinten folytatódik.

A Csipkerózsika álomba merült Katalint és Györgyöt a kilencvenes évek közepén ébresztette fel az új bányatörvény harsonája. Kiderült, hogy testük telisteli van arannyal és ezüsttel, s csak meg kell vakargatni őket, potyog a falukról a csillogó fémpor. Magyar és ausztrál csapat fúrt, faragott, elemzett számolgatott, és belepottyantott a magyar állam üres szakajtójába mintegy másfél millió uncia aranyat a Lahóca hegy kincseiből. Mit tesz isten, pont akkortájt csaltak el egy Busang nevű nagy arany projektet Indonéziában, s így aztán egy darabig kitelt a világ összes aranyásójának a becsülete, összement a sárga fém ára, mint a savanyú tej. A kutatók otthagyták a Lahócát is.

Az újra álomba szenderült Katalint és Györgyöt ezután bányatemetkezési vállalkozók kaparintották meg, felboncolták, összevarrták, s jó drágán csinosra svejfolt elhunytat csináltak belőle. Elhordták az évtizedek hosszú összegyűlt rézre meddő, de aranyra jó ércet a Lahóca túloldalára, nagy kupacba rakták, s letakargatták.

Katalint és Györgyöt, e két évszázados likat pedig eldugták a rekultiváltnak kikiáltott környezetbe. A Lahóca belsejében pangó savanyú leveket ítéletnapig tartó vízkezelésre ítélték, bár a hegyből még s legöregebbek sem láttak egy cseppnyi kifolyó vizet sem. A biztosan savat termelő teniszpályai hányó viszont félkopaszon mutatja tar felszínét a drón fényképen. A rekultivációnak sok egyéb létesítmény is áldozatul esett, köztük az egykor a hegyfelőli karéjban felépített, egyik legszebb, akár ipari műemléknek is megfelelő épület együttes, az 1932-ben megnyílt ércelőkészítő mű.

Miközben folyt a temetés szertartás és a költséges halotti tor ceremóniája, a nemesfémek nagy karriert futtottak be, és mára az arany értéke nyolcszorosára nőtt. Hála a kalandos sorsnak, a hazai aranytartalék e jelentős része még máig érintetlenül várja a kitermelést a tetszhalott Katalinból és Györgyből a Lahóca vékony takarója alatt. Reméljük valakinek csak eszébe jut a potom (mai árfolyamokon számítva) 1208 milliárd forintnyi aranyacska, ha nagy a szükség.

A képek: Csillag, a lő munkatárs a Katalin táróban 1975. Fotó: Baksa Csaba.

Lahóca bányaudvar drónképe 2022. Fotó: Nagy László.

A Lahócai üzemudvar hűlt helye. Az út szintje a Katalin táró, a felette lévő tar plató a Közép-György szint bejáratát rejti. 2022. Foto: Nagy László