Az ásványvagyon és energiahordozó gazdálkodásunkkal kapcsolatos stratégiai gondolkodásunk gyökeres átalakítására van szükség a koronavirus válság lecsengése után.
Erről írtam korábban többször, legutoljára a másfél hónapja itt kiposztolt Azután című cikkemben. Most két fajsúlyos követőre is találtam a MOL és az OTP elnöke személyében, akik helyzetelemzésükben a múlt héten előre vetítették, hogy a világválság kezeléséhez radikálisan új szemléletre, a globális megoldásokról a regionális és lokális megoldásokra való hangsúly áthelyezésre kényszerülünk, és a régi cipőbe nem léphetünk vissza.
Valószinűleg nem az én írásom brilliáns mondatai váltották ki az éleslátásukat.
A koronavírus-járvány világválságot hozott, melynek hatásait az energiaipar érezheti meg leginkább – mondta Hernádi Zsolt, a Mol-csoport elnök-vezérigazgatója. A vállalatcsoport olajtermékei iránt mintegy negyven százalékkal esett vissza a kereslet, a csökkenés főleg a benzinnél jelentős, a dízel értékesítése ugyanakkor kevésbé érintett. A társaság vezetője komoly üzemanyagkereslet visszaesésre számít idén. A válsághelyzet kezelésére négy pilléren alapuló stratégiát dolgozott ki a társaság, melynek sarokpontjai a dolgozók egészségének megóvása,a munkahelyek megőrzése, az energiabiztonság, valamint a folyamatos üzletmenet fenntartása.
A társaság finomítói a megszokottnál alacsonyabb, hetven százalék körüli leterheltséggel folyamatosan működnek. Csúcsra van járatva a petrolkémia, a Mol tiszaújvárosi és pozsonyi krakkolói is 95 százalékos hatásfokkal dolgoznak. A húsz dollár körüli olajár legnagyobb elszenvedője az upstream üzletág, a társaság jelenleg azzal számol, hogy napi 115-120 ezer hordón tetőzhet a kitermelés. A válság hatására saját hatáskörben egymilliárd dollárnyi beruházást halasztanak el idén,
Azt egyelőre a Molnál sem látják,hogy mikor érhet véget a példa nélküli válság, az viszont biztos Hernádi Zsolt szerint, hogy nem a korábbi világba térünk vissza. A helyzet rendeződését követően felértékelődhet az önellátóság és az ellátásbiztonság szerepe, és részleges deglobalizáció is jöhet.
Csányi Sándor a válságkezeléssel kapcsolatban azt mondta, hogy a GDP legfontosabb motorjai az export, a fogyasztás és a beruházás. A fogyasztás várható beesése egyértelmű, a beruházások viszont egyelőre, úgy tűnik, maradnak. Legtöbbet az exportról beszélt: fontos, hogy legyen elég devizánk, a legpozitívabb hatás pedig a stratégiailag fontos vállalkozások segítése lenne, hogy ezzel is pörgesse az állam az exportot. Hasonló tanulság, hogy egy ilyen helyzetben az országok egyedül maradnak: „a szolidaritás összeomlott a válság idején”. Mindenki a saját országával törődik, így Csányi szerint lesznek a jövőben is olyan gondok, amiket magunknak kell megoldanunk, ha minden összedől valamiért.
Ezt a mi szakmai nyelvünkre átfordítva arra van most szükség, hogy a szakágakat különböző szinteken vezetők szakítsák félbe a délutáni szunyókálást, és verjék félre végre a vészharangot. Most van az a történelmi pillanat, hogy hazai nyersanyagkincsünk többségének évtizedek óta elhanyagolt ismereti állapotát megújítsuk, az új technológiákhoz szükséges hazai alapanyagainkra az ismereteket nemzeti szinten összegezzük, rangsoroljuk, és a kitermelés felé vezető kutatásukat megkezdjük. Stratégiai fontosságú nyersanyagok, nemesfémérc vagyonunk itthoni forrásai várnak felderítésre, megismerésre, kedvező helyzetben termelésbe vonásba. Ezzel a Csányi által említett, az export fenntartásához nélkülözhetetlen devizát lehet a hazai föld alól előteremteni.
A döntéshozók forduljanak hozzánk, mi ehhez értünk. A rajtra való felkészülést most kell elkezdeni.