Immáron kilencedik alkalommal került megrendezésre az Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencia, amelyre 2016. április 8-9.-én került sor. Tekintse meg a konferenciával kapcsolatos információkat.
A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara együttműködésben a Magyarhoni Földtani Társulat Oktatási és Közművelődési Szakosztályával 2007-ben indította útjára az Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferenciát, mely 2016-ban már kilencedik alkalommal került megrendezésre. A rendezvény célja, hogy összefogja, megismertesse egymással, és bemutassa a szakmai köröknek azokat a diákokat, aki a földtudományok valamelyik ágával a tananyagon túl foglalkoznak, kutatnak. A versenyen közel 60 résztvevő regisztrált.
A 2016. április 8-9-én megrendezésre kerülő konferenciára 14 db előadói nevezés érkezett az ország 11 középfokú oktatási intézményéből. A pénteki napon Dr. Szakáll Sándor egyetemi docens tartott előadást melyet az Ásványok és kövek szekció négy diákelőadása követett.
A szombati nap helyszínéül a Pannon-tenger Múzeum impozáns konferenciaterme szolgált az Időjárás, talaj és környezet, valamint a Víz és környezet szekciók öt-öt előadásával. A szakmai zsűrik minden esetben elismerően nyilatkoztak a diákok teljesítményéről, látható volt a diákok földtudományok iránti elkötelezettsége és szakmai felkészültsége.
A zsűri tanácskozásának ideje alatt a résztvevők tárlatvezetésen vehettek részt a Pannon-tenger Múzeumban, melyet az ünnepélyes eredményhirdetés követett. Az eredmények, valamint a konferenciakötet megtekinthetők a kari honlap Földtudományi Diákkonferencia oldalán.
A versenyről készült médiahírek:
http://minap.hu/cikkek/diakkonferencia-foldtudomanyrol
http://minap.hu/video/hirpont-20160409 (5 perc 30 másodpercnél kezdődik)