MSc in Petroleum Geoengineering – Szénhidrogénkutató Földtudományi Mérnök mesterszak
A globális iparághoz globális képzés
Angol nyelven indul a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar új szakja, mely a földtudományok több ágát összefogva képez mérnököket a szénhidrogén ipar számára. Hosszú évek építkezése után jutott el most a megvalósuláshoz az hazai mérnök képzés ezen új ága. s indul el, remélhetőleg több évtizedes útjára.
A szak vezetője Dr. habil. Turai Endre egyetemi docens, a Geofizikai és Térinformatikai Intézet igazgatója, akit az új szak szervezésének körülményeiről és az indításához fűzött várakozásokról kérdeztünk
- Milyen többletet ad a képzés a korábbi, külön geofizika, külön geológia szakirányra osztott képzéshez képest?
Alapvetően a szénhidrogén kutatáshoz szükséges célirányos integrációt. A cél a szénhidrogén kutatást tervezését, végrehajtását és ezek irányítását végző diplomás mérnökök képzése.
- Mi a tananyag szerkezete – milyen újdonságok várnak a hallgatókra?
A tananyagnak két nagyobb és két kisebb blokkja van. a nagyobb blokkok a szénhidrogén kutatáshoz szükséges geológiai és geofizikai ismeretek. Ezek mellett kisebb súllyal CH termelési ismereteket és hidrogeológia ismereteket is tanulnak a hallgatók.
Igen fontos része a képzésnek a „Project work”, melynek keretében egy adott terület CH kutatási projektjét fogják kidolgozni a hallgatók.
- Kik jelentkeztek a képzésre? Milyen háttérből érkeznek?
Az első évfolyamra 18 hallgató nyert felvételt, ezek között 3-3 egyiptomi és szíriai, 2-2 brazil, ekvádori, nigériai és pakisztáni, valamint 1-1 iraki és jordániai hallgató található. Ahogy az előzőekből látható, sajnos hazai diák nem került be a felvettek közé. A jövőben ezen mindenképpen változtatni szeretnénk.
- Milyen támogatás várható az ipar részéről?
A Szénhidrogénkutató Földtudományi Mérnök szak akkreditációja MOL kezdeményezésre indult el 2013-ban. Az akkreditációs anyagok összeállítása is velük egyetértésben és a támogatásukkal történt. Itt elsősorban Bérczy István professzor úr nélkülözhetetlen támogatását szeretném kiemelni és egyúttal megköszönni. Ezt az egyetemi képzést a MOL jelenleg is támogatja, a MOL Tanszék keretében.
- Milyen kihívások várnak az oktatói karra? – szövetség vagy konkurencia-e ez a kőolaj és földgáz intézetnek?
Szerintem szövetség és nem konkureencia. A Kőolaj és Földgáz Intézet már több évtizede kiváló angol nyelvű olajmérnök (MSc in Petroleum Engineering) képzést folytat. Ez a képzés alapvetően a kőolajtermelést szolgálta, így a szénhidrogén kutatás földtudományi mérnöki területe – a hazai egyetemi képzésben – fehér folt volt. A szénhidrogén ipar értékláncában a termelést meg kell előzze a kutatás, magyarul kutatással kell megtalálni a produktív szénhidrogén mezőket, amelyeket a termelési fázisban hozunk a felszínre. Ez a két első fázis jelenti szakmai kifejezéssel az „Upstream” üzletágat, míg az un. „Downstream” két fázisában a felszínre hozott kőolaj és földgáz feldolgozása (finomítása) és ezek értékesítése történik. A most induló szénhidrogénkutató mérnöki képzéssel és már meglévő olaj- és gázmérnöki képzésekkel válik teljessé Magyarországon az „Upstream” üzletág angol nyelven képzett mérnökökkel való ellátása.
- Bejuthatunk-e a Bajnokok Ligájába, azaz a globálisan számontartott kőolaj-földgáz irányú mesterképzések közé? – hivatkozva például az ausztriai Leobenre, amelynek kőolaj-földgáz mérnöki képzést a világ első tíz helyezettje közé tartozik:
Remélem igen, de – szerintem – ehhez még több évtizedes sikeres képzést kell megvalósítanunk.
Az alábbi linken rangsorolt 35 egyetem között 15 USA-beli, 6 angol, 4 kínai, 2-2 norvég és indiai, 1-1 osztrák, francia, holland, olasz, dán és görög egyetem található.
Kicsit talán viccesen válaszolva, ha az előző 35 egyetem jelenti a csoportkört, akkor a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi kara 2017. szeptemberében bejelentkezik a Bajnokok Ligája első selejtező körébe.
Forrás: mfk.uni-miskolc.hu