Felsőoktatás
Breaking NEWS: Az ELTE Budapest geológus csapata megnyerte a kőolajföldtani világverseny európai selejtezőjét
2017. március 13.
Földessy János
  • Első ízben fordul elő, hogy magyarországi diákcsapat nyerje az összes kontinensre kiterjedő vetélkedő európai selejtezőjét.

    A versenyre Prágában került sor 2017. március 8-10 között. A tíz ország 19 egyetemi csapata az AAPG – Amerikai Kőolaj geológusok Szervezete hagyományos vetélkedőjén szerepelt sikerrel. Az európai győztes ELTE csapata fogja képviselni a kontinenst a Houstonban megrendezett „rájátszáson”, világdöntőn, áprilisban. A vetélkedőn a legnagyobb kőolajtermelők ipari vezetőiből alakult zsűri bírálja el a hallgatók projekt feladatát, amelyet az 2017 januárjában kapnak meg, és szűk másfél hónap alatt kell eljutniuk a gazdasági döntést megalapozó földtani értékelésig. A szóba jöhető projekt bárhol lehet a világon, Alaszkától a Barents tenger fenekéig. A győzelem felér azzal, mintha a magyar csapat megnyerte volna a labdarugó Európa bajnokságot – amire, valljuk meg, kevés az esély. Mindenesetre a legyőzött mezőnyben lengyel, holland, francia, norvég, ukrán, írországi, svájci, osztrák egyetemek csapatai (meg a Miskolci Egyetem csapata) szerepeltek. Gratulálunk a csapatnak, a felkészítő edzőknek, szurkolunk a Houstoni döntőn.

    A csapattagok névsora:

    Bottyán Réka
    Nyíri Dániel
    Híves Kristóf
    Albirt József
    Csurgai Ferenc
    ELTE
    Megosztás