Geoleaks
Földtani kalandozások Mongoliában, a végtelen puszták országában
2019. november 23.
Földessy János
  • Kevesen mondhatják el magukról, hogy egy ázsiai országban negyven év időtávban féltucat hosszú kintlét nyomán szereztek mindennapos tapasztalatot. Dr. Csongrádi Jenő geológus ezen kevesek egyike.

     

    1976-ban tette meg az első utat Mongóliába, és 2016 volt eddigi utolsó expedíciós útja a távoli országban. Mindennapjait, barátságait, élményeit adta most közre a saját kiadásában most megjelent második, Kalandozások Mongóliában, a végtelen puszták országában című könyvében.

    Sokan vannak, akik elő részesei a könyv nyolc fejezetének. Senki sem kitalált személy, magyarok, ausztrálok, thaiföldi emberek mutatkoznak be  a számos, végül baráttá lett mongol kolléga között. A munka, amit Csongrádi végzett, irígylésreméltó lehet mindenki számára, aki szereti életében a kihívást, kiszámíthatatlant, a végtelen természetet,  a látszólag megoldhatatlan helyzetekből való rögtönzött kibújásokat.

    Nyolc fejezet nyolc komoly munka feladat ellátása közben mutatja be a gyorsan változó, gazdagodó, irányváltó, de hagyományait is tartó országot és embereket. Az  első út még a szocializmus aranykorában vezetett Mongóliába, a 80-as években az UNIDO (ENSZ fejlesztési szervezete) megbízásából ismétlődött, a legutóbbi pedig 2016-ban, a pergős piacgazdaság fejlődő ázsiai kistigrisének országában zajlott.

    A lapokon számos, ma már csak élvezetes leírásként visszaköszönő kalandról olvashatunk, utazással a Transz-szibériai Expresszen,  villámgyors hazatéréssel egy vesekő műtétre, balesetek, tábori súrlódások, földtani felfedezések, verejtékes sivatagi és pusztai munkával töltött nyári napok, csonthideg télközeli éjszakák váltakozásával. Ugyanakkor egyedülálló hiteles beszámoló is egy ma már a múltba süllyedt, de valamikor nagyon élő és folyamatos szakmai és emberi együttműködésről. Mindenki számára tanulságos útmutató, aki majd a jövőben ilyen munkára vállalkozni fog.

    A könyv magánkiadásban jelent meg, az érdeklődők a következő web site-on keresztül vásárolhatják meg: azenkonyvem.hu

     

    Megosztás