Felsőoktatás
Sikerrel fejeződött be a TEKH Szén Másként rövidkurzus Miskolcon
2018. december 01.
Földessy János
  • .

    A háromnapos rendezvényt (2018. november 19-21) a Természeti Erőforrások Kutatása és Hasznosítása Szakkollégium mellett a ME MFK Kara, az MBFSZ, az MTA MAB Bányászati-, Földtudományi_- Környezettudományi Szakbizottsága, a Magyarhoni Földtani Társulat, az Ormosszén KFT, a Pécsi Egyetem és a Debreceni Egyetem támogatta. A rövidkurzusra az NTP-18-SZAKKOLL pályázatban nyertes Texpress projekt keretében került sor.

     

    A diák résztvevők száma 12 volt, mellettük 5 további résztvevő érkezett az ipar és az oktatás területéről. A rövidkurzus során az előadók az idén zárult A hazai szénvagyon és fejlesztési lehetőségei” projekt anyagát mutatták be, illetve ezeket további előadásokkal egészítették ki. A két nap alatt összesen 11 előadás hangzott el, ezek anyaga ide klikkelve letölthető.

     

    Az első napi előadások után a terepi napra kedden került sor. Ennek során a résztvevők a Borsodi Medence Miskolc közeli részén, a Köpüs völgy szenes sorozat feltárását, a Felsőnyárádi szénosztályozót és külfejtést, illetve az Alsótelekes gipszbányában a fedő rétegsort alkotó felső pannóniai lignites sorozat kibúvásait, végül a rudabányai Bányászattörténeti Múzeum gyűjteményét tekintették meg.
    A harmadik, befejező napon technológiai kérdések kerültek terítékre, a bányászati tervezési modellek, a szénelőkészítés, szén elgázosítás, pernye hasznosítás, illetve gazdasági értékelés kérdéseiről.

    Megosztás