Ha hétfő, akkor koordinációs megbeszélés. A csapat egy része Kolozsváron, más része Zágrábban, harmadik része Miskolcon, a koordinátor Svédországban – ez nem lenne lehetséges új technológiák – pl. a konferencia beszélgetés és internet nélkül.
A verseny is erről szól – új technológiák érces területek felderítése érdekében. Hetven éven túli professzorként csak ámulok a fiatalok biztos „hangszerkezelésén”, a különféle eszközök alkalmazásában, amelynél interneten pattognak ide-oda az adatok és a feldolgozási eredmények. A feladat is nemzetközi – Észak Írország érckutatási potenciálja. Historikus adatok vetülnek legújabb geokémiai feldolgozásokra és geofizikai mérési adatokra, és rejtett szerkezeti kapcsolatok domborodnak ki az adatok dzsungeléből.
Még két hét van a munkából november 30-ig, és most tartunk ott, hogy az összes tégla, cserép, malter, gép és ember az építkezés helyére érkezett, kezdődhet az összeállítás.
Nyer-e a csapat? Egészen biztosan. Ha nem is a verseny helyezésekben, sokkal inkább munkatapasztalatban. A projekt az életet mintázza: megvan a feladat, de nincs hozzá idő, elégtelen az adat, szűk a költségvetés, és nagy a verseny. Mégis ki kell hozni egy jó eredményt, csak így élhetünk túl. S aki emberül résztvesz a projekt építésben, máris nyert, többet ér, mint egy MSc kurzus.
Köszönet ezért a szervezőknek, Marton Istvánnak, Mádai Ferencnek, Takács Ernőnek, és a koordinátornak, Csomai Dávidnak, valamint a többieknek az összes helyszínen. Tovább szorítunk a csapatnak….
