Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kara, MTA X. Földtudományok Osztály Bányászati Tudományos Bizottsága, MTA Miskolci Területi Bizottsága, és az OMBKE Egyetemi Osztálya szervezte azt a megemlékezést, amelyen az egykori bányászkar vezéregyénisége, a gyakorlati szakemberből vált tanár és tudós születésének centenáriumát ünnepeltük 2016 május 2-6. között Miskolcon. Álljon itt tanulságként rövid életrajza.
Zambó János 1916. május 2.-án született, egy nyolcgyermekes földműves családban Hegykőn (Sopron megye). Sopronban, a Szentbenedekrendi Szent Asztrik Katolikus Gimnáziumba, ahol 1936-ban kitüntetéses érettségi bizonyítványt szerzett. 1937-ben iratkozott be a Magyar Királyi József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Bánya-, Kohó-, és Erdőmérnöki Karára. Kitüntetéses Bányamérnöki oklevelét 1942. februárjában szerezte meg. 1942. márciusa és augusztusa között tanársegédként dolgozott. Különböző mérnöki feladatok ellátására 1942. július 1-től Recsken, majd 1943. február 1-től a Csucsomi üzemben, később az Aranyidai üzemében dolgozott (ma Szlovákia). 1943. december 22-én m. kir. mérnöki kinevezést kapott.
1944. december 20. és 1945. március 20. között tényleges katonai szolgálatot teljesített, amerikai hadifogságba került, ahonnan 1946. márciusában tért haza.
1946. július 1-től ismét az egyetemre került, a Geodéziai és Bányaméréstani Tanszékre, ahol előbb tanársegéd, majd adjunktus. 1947. év elején szerzett műszaki doktori címet. Egyetemi állományát 1948. augusztus 31-ig megtartva, 1947. december 15-ével a Magyar Állami Szénbányáknál kapott különböző feladatokat, előbb a Padragi Szénbánya üzemvezetője, majd az Ajkai Bányák Igazgatóhelyettese, később 1953. augusztusig a Közép-dunántúli Szénbányászati Tröszt főmérnöke, megbízott igazgatója. volt. Kiemelkedő szakmai-tudományos munkássága elismeréseként 1952-ben a műszaki tudományok kandidátusává minősítették.
1953. július 15-i hatállyal másodállásban egyetemi tanári kinevezést kapott a R. M. Nehézipari Műszaki Egyetem Soproni Bányamérnöki Kar Bányaműveléstan II. tanszékére és a tanszékvezetői feladatokkal is megbízták, amelyet 1984. március 31-ig látott el. 1953-1954 között a Bányászati Kutatóintézet igazgatója volt. 1955-től főállású egyetemi tanár, 1955-1959 között a Bányamérnöki Kar dékánja volt. A Bányamérnöki Kar Miskolcra költözését követően 1959. szeptember 1-től a Nehézipari Műszaki Egyetem rektorhelyettese, majd 1961-72 között az egyetem rektora.
Tudományos munkásságának elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia 1961-ben levelező, 1973-ban rendes taggá választotta. 1971-1984 között az MTA Bányászati Tanszéki Munkaközösség vezetője, 1979-1990 között a MTA Miskolci Akadémiai Bizottság alapító-első elnöke volt. Egyetemi tanári beosztása alól 1995. április 1-vel mentették fel, 2000. december 3-án bekövetkezett haláláig „emeritus professzor” volt a Miskolci Egyetemen.
