Események
Hatvanheten! Csúcsot dönt az Országos Középiskolai Földtudományi Diákkonferencia
08. 03. 2017
Földessy János
  • Összefoglaló az eseményről itt fog megjelenni miután az esemény lezajlott. Addig is, kalandra fel, fedezzen fel más tartalmakat az ajánló segítségével vagy ossza meg ezt az eseményt másokkal is a Megosztás felirat alatt található eszközök segítségével.

    A Miskolci Egyetem Ásványtani és Földtani Intézete, a Magyarhoni Földtani Társulat Oktatási Szakosztálya és számos más társrendező szervezet együttműködésével kerül sor a Földdel és földdel, azaz a csillagászattól a talajig terjedő témákban idén tizedszer sorra kerülő eseményre.

    A középiskolás kutatók a fentiek mellett a meteorológia, földtan, geomorfológia, víz, ásványtan, ásványi nyersanyagok, paleontológia, földtani természetvédelem területén végzett kutatásaik bemutatásával pályáztak. A több szekcióban elhangzó előadások mellett munkájuk összefoglalása nyomtatásban is megjelenik. A program egyúttal a szintén hagyományos, népszerű 35. Miskolci Nemzetközi Ásványfesztivál része is.

    A részletes programot itt olvashatod. Megsúgjuk, hogy a részvétel hallgatóként, nézőként, szurkolóként is ingyenes, gyere el és élvezd a várhatóan remek előadásokat.

    Megosztás