Az RM@Schools – Nyersanyagok és iskolák az EIT (Európai Innovációs és Technológiai Intézet) egyik ásványi nyersanyagokkal foglalkozó oktatási programja.
A projektben 18 országból 28 partner vesz részt, többek között egy három középiskolás csapatot egyesítő magyar szekció, melyet a Nyersanyagok Nagyköveteként a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Karának dékánhelyettese, dr. Mádai Ferenc egyetemi docens vezet.
A 2016-ban induló programban a magyar szekcióban jelenleg olyan középiskolák vesznek részt, amelyek már kiválóan szerepeltek az Országos Középiskolás Földtudományi Konferencián: a miskolci Herman Ottó Gimnázium, a szekszárdi I. Béla Gimnázium, illetve a Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda. A projekt idén 2019. november 6-án Bolognában tartotta IV. Európai Konferenciáját, amelyen a magyar diákok is résztvettek. A Herman Ottó Gimnázium a Vulkáni Pattogatott Kukorica című interaktív bemutatójával vett részt, amelyben a perlit sokoldalú tulajdonságait és felhasználását mutatták be videón, prezentációban és kisérletekkel.
A rendezvényen több száz tanuló vett részt, és a résztvevők száma évről-évre növekszik. A középiskolások a rendezvényen először 5 perces prezentációíban kellett hogy bemutassák a kutatásaikat, délután pedig workshopokon, és egy kiállítótérben még alaposabb ismertetőket tarthattak. A társasjátékoktól kezdve a különféle előre összeállított kísérletekig rengeteg különféle téma és feldolgozás került bemutatásra, például akkumlátorokról, PET-palack újrahasznosításról, bányászatról, és még sok egyéb más területről is. Valamint a program a következő ciklusra is elnyerte a támogatást, így az elkövetkező években is ugyanilyen lendülettel folytatják a szervezők, és remélhetőleg a diákok is.
Gratulálunk a középiskolásainknak az érdeklődéshez és a sikeres részvételhez.