Audi, Mercedes, Suzuki, BMW, Opel, ezek magyarországi gyárai és hazai beszállítói, mintegy 700 cég állítják elő az éves GDP 21 százalékát, mintegy 8000 milliárd forintot.  A termelés 93 %-a exportra kerül.

Ezek a nagyon szép adatok az állampolgári szíveket bizonnyal büszkeséggel töltik el. De érdemes egyúttal a kulisszák mögé pillantva az árnyoldalakat is figyelembe venni. Ha jön gazdasági recesszió, az első dolog, amiről a lakosság lemond, az új autó vásárlása. És elég néhány hetes vagy hónapnyi stagnálás, az autóipar és a beszállítók elkerülhetetlen zsákutcába futhatnak.

Valaha Detroit volt a világ autógyártásának fővárosa. Ma kísértetjárta romhalmaz. Az egyoldalú ipartelepítés eredménye. Egykori zászlóshajói a világ három legnagyobb gyártója volt. A Ford, a Chrysler és a GM közül az utóbbi kettő a legutolsó válság mélypontján, 2009-ben ment csődbe.  A recesszióból való kilábalás és a kereslet visszatérése pedig éveket vehet igénybe.

Számos városunk, sőt egyetemünk épült itthon is az autóipar köré. Remélem, rendelkeznek B tervvel arra a bizonyosan bekövetkező esetre, ha az autóipar mélyrepülésbe kezdene.  Nekem mindenesetre van egy ajánlatom.

Ez a befektetésre  ajánlott ipar már egy generáció óta elhanyagolt állapotban van, akárcsak egykor a magyar autógyártás volt, utolsó komolyabb fejlesztési dokumentációit még írógépen és rajzgépeken vetették papírra.  Mivel az ágazat kormányzati felügyelete négyéves fordulónként hánykolódik az átalakuló főhivatalok között, jövőképe valahol a századforduló tájékán kézen-közön elveszett. Viszont rendelkezik egy sor kézenfekvő jövőbeli fejlesztési lehetőséggel, amelyre több független nemzetközi értékelő hosszútávú európai piaci igényt jelzett előre. A szóbanforgó ágazat – a nyersanyag kutatási és kitermelő ipar – elsődleges és másodlagos forrásokból állít elő a feldolgozó iparágak és mezőgazdaság számára nélkülözhetetlen alapanyagokat. Keresletük akár az autóiparétól függetlenül alakulhat.  Végfeldolgozó központjaik az autóipari parkokba is telepíthetők. Ráadásul az ásványi nyersanyagért nem kell külföldre menni, hanem a lábunk alá nézni, onnan vehető elő.

Nálunk a stratégiai nyersanyagok és szilárd energiahordozók tekintetében több évtizedes a kutatási-fejlesztési lemaradásunk. Ritkaföldfémek, niobium, fluorit, germánium, szkandium, wolfrám, kobalt előfordulásaink az elmúlt évtizedek kutatása alapján már ismertté váltak.  Legtöbbször csak azonban kimutattuk dúsulásuk jelenlétét néhány elemzéssel. Ezért az ásványvagyonok mennyiségét, minőségét nem ismerjük, erre szolgálna a kutatás, kezdetben jelentős állami támogatással.  Az ilyen kutatásokat – alig ismert nyersanyagokról lévén szó – haladéktalanul ki kell vonni az erre nem alkalmas bonyolult koncessziós eljárások alól, és a hazai területeket stratégiai ásványi nyersanyagok kutatására nyíltnak nyilvánítani, A kutatások nyomán az ásványi nyersanyagként felszínre hozott anyag busásan megtéríti majd a befektetést nálunk is, ahogy ez gazdasági hajtóerő az USA-ban, Kínában, Oroszországban, számos más afrikai és ázsiai országban.

A kitermelő iparfejlesztési szükségességét az Európai Unió egy évtizede felismerte. Enélkül veszélybe kerülne fejlett feldolgozó ipara, kiszolgáltatottá a kockázatos régiókból származó import lehetőségeknek. Ennek megfelelően törekszik az oktatás, a közvélemény formálás, a kutatás-fejlesztés stratégiáinak bővítésére, nemzetközi összehangolására az EIT Raw Materials programok keretében.

Megismert és megkutatott nyersanyag készletekre pedig világméretű kereslet van. S ha egy termelő üzem már létrejött, az nem helyezhető át könnyedén más térségekbe, amint lejár az adókedvezmény időszaka. A projekt már most indítandó, mert a ma megkezdett kutatások csak évek után fordulhatnak termőre. A recesszió pedig nem vár.