Események
Agrár-bányász szakmai találkozó
12. 07. 2016
Földessy János
  • Összefoglaló az eseményről itt fog megjelenni miután az esemény lezajlott. Addig is, kalandra fel, fedezzen fel más tartalmakat az ajánló segítségével vagy ossza meg ezt az eseményt másokkal is a Megosztás felirat alatt található eszközök segítségével.

    Az agrárium és a bányászat tevékenységének összehangolására szakmai találkozót szervezett az NFM.

    A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium adott otthont annak a találkozónak, amely Kasó Attila miniszteri biztos szervezésében a kitermelő és az agrár felhasználó szakmák képviselői részvételével valósult meg.

    A rendezvény teljes programja itt tölthető le. Mindkét ágazat természeti erőforrások kiaknázásával foglalkozik, a földhasználatban konkurrensek, a technológiai fejlesztésekben szövetségesek lehetnek. A bevezető előadások a gazdasági, jogi, kutatási háttérrel, felhasználói igényekkel ismertették meg a résztvevőket. A cél olyan szakmai összefogás kialakítása volt, amely a fejlesztési, finanszírozási lehetőségek feltárásában, realizálásában közös előnyöket adhat. A mellékelt diasor a Miskolci Egyetem kutatási kapacitásának bemutatásával foglalkozott.

    Megosztás