Megújulás
Megnyertünk egy széncsatát – a háború vége viszont még messze van
2018. május 31.
Földessy János
  • Ünnepélyes konferenciával zárult a már időközben megszűnt NFM által megrendelt, MBFSZ által vezetett és a ME. PTE közreműködésével végrehajtott „A hazai szénvagyon hasznosítási lehetőségei” elnevezésű 250 millió forint költségvetésű projekt.

    A szakemberek mellett több polgármester, képviselő, vállalkozó részvételével fémjelzett Stefánia úti összejövetelen, a munka során létrejött kutatási és fejlesztési eredményeket mutatták be az előadók.  A konferenciáról az MBFSZ hivatalos honlapja számolt be.

    Az egyik legfontosabb maradandó érték a hazai szénelőfordulások interaktív térképes adatbázisa, amelyről a szenek minőségi, mennyiségi, földtani stb. adatai elérhetők. Ennek fő koordinátora Dr. Püspöki Zoltán volt.

    A szénmedencék földtani felépítését, egyúttal a szenek minőségi besorolását Hámorné Dr. Vidó Mária ismertette.

    Az esetleges bányanyitásra alkalmas borsodi előfordulások termelőhelyeinek koncepcionális tanulmányairól Dr. Debreczeni Ákos beszélt.

    Dr. Molnár József a hosszú idők óta napirenden lévő Dubicsány előfordulás 3D szénvagyon modelljét mutatta be.

    Dr. Bokányi Ljudmilla a hazai szenek előkészíthetőségével kapcsolatos információkat foglalta össze.

    Kállay András a tisztaszén technológiák, szénelgázosítás fő technológiai útjait, illetve az e területen végzett hazai kísérlet tapasztalatait mondta el.

    Dr. Földessy János a szenek ritkaelem tartalmáról, s ennek gazdasági jelentőségéről tartott rövid ismertetést.

    Dr. Török Kálmán a mintaterületek új mintázásának geokémiai eredményeit foglalta össze.

     

    Nagyné dr Zengő Lívia a berillium, germánium, gallium elemzésével kapcsolatos módszerfejlesztési munka eredményeiről számolt be.

    A konferencia dr. Zelei Gábor, az MBFSZ elnökének összefoglaló zárszavával ért véget.

     

    Adófizetőként, állampolgárként remélni lehet, hogy a projekt összefoglalásaként elkészült tetszetős kiadvány elődjei nyomán nem íróasztali porfogóként fogja végezni, hanem elindít egy hosszabb, jól tervezett, számos hozzáértőt bekapcsoló innovációs fejlesztési folyamatot.

     

    Ennek a végén a magyar szénelőfordulások kikerülhetnének a közvéleményben mesterségesen kiépített környezetvédelmi karanténból, s szolgálnák azt, amire valók, a hazai gazdaság értéktermelő alapértékeiként, elmaradt térségek regionális fejlődési motorjaként.

     

    A projekt összefoglaló kötete az alábbi linkről tölthető le: https://drive.google.com/file/d/1tmPfwz-hPbWpQBKpqBPuB-CaytaTRA34/view

    Megosztás