Megújulás
El van árasztva a bánya? Unexmin-1 megoldja
2017. augusztus 18.
Földessy János
  • A nyersanyag kitermelés iránti fokozódó igények minden nap újabb kihívások legyőzését teszik szükségessé.

    Ilyen például az, hogy az üzemen kívüli bányahelyek a víztelenítés leállítása után feltöltődnek vízzel, s lehetetlenné teszik a mintázandó anyaghoz való emberi hozzáférést. A víz ugyan leszivattyúzható, de sokszor csak irreális költséggel, vagy irreálisan hosszú idő alatt.

     

    Ezen a problémán segít az a víz alatti robot, amelyet számos európai partner a Miskolci Egyetem mérnökcsapata koordinálásával fejleszt egy H2020 projektben UNEXMIN néven. A robot valójában a szintén gyorsan fejlődő tengeralatti technológiák adaptációja, olyan kis méretben, hogy akár 80 x 80 cm-es nyílásokon átférhessen. A geodéziai felmérési feladatok mellett a tervek szerint geofizikai mérésekre illetve földtani mintavételre is alkalmassá tehető.

     

    Először a robot úszóteste ás navigációs rendszere készült el, egy korábbi video ennek „labor” tesztjét mutatja be, egy finnországi úszómedencében. A mostani teszt során a beépítésre kerülő geofizikai és geokémiai műszereket tesztelték víz alatti körülmények között a rudabányai bányatóban. A tesztről készült video itt látható illetve letölthető.

     

    Az egykori hagyományos bányászatot a következő évtizedekben számos ponton robotok, online elemzésekkel támogatott kitermelési technológiák fogják felváltani. Ennek a ma még utópiának tűnő fejlesztéseknek az élcsapatában dolgoznak a Miskolci Egyetem kutatói, a víz alá merülő bányászati-földtani robotoktól a szupermélységű zónákból indítandó geotermikus energiatermeléshez kapcsolt fémkinyerésig.  További információt ad Dr Zajzon Norbert koordinátor (nzajzon@uni-miskolc.hu).

    korábban ugyanerről: http://asvanykincs.hu/megujulas/indul-az-unexmin-nemzetkozi-fejlesztesi-projekt/

    Megosztás