A klímaváltozás és ehhez hozzárendelt dekarbonizáció megindult folyamata lépésről lépésre meglepetések és hatalmas kihívások elé állítja a társadalmat. Az első dermesztő meglepetés a beköszöntő energiaválság, a legújabb pedig az acélgyártás világméretű bezuhanása.
Ha valaki nem emlékezne már iskolai tanulmányaira, az acél vasból gyártott ötvözet. Az oxidációra (értsd rozsdásodásra) hajlamos vas önmagában gyenge, és sérülékeny kémiai elem, az ebből készült termékeknek sem a szilárdsága, sem a tartóssága nem megfelelő. A szénnel alkotott ötvözete viszont ellenálló, nagy szilárdságú, tartós. Egy tonna acélba kb. 20 kg szén épül be. Az acélt az oxidos vasérc kohósításával nyert vas további feldolgozásával állítják elő. A vasgyártásban (mely során a vasoxid vassá redukálódik), 770 kg jó minőségű feketeszénre van szükség egy tonna vashoz. Ebből a szénből illóanyag mentesített terméket, kokszot gyártanak, s ez a koksz kerül a kemencékbe.
A koksz előállítására viszont egy széntelepnek csak bizonyos részeiből származó szenek alkalmasak, amelyet utólagos szétválasztásokkal lehet előállítani. Ezért aztán 1 tonna acél előállításához jóval több mint egy tonna szén kitermelésére van szükség. Európa nagyjából már leállította a jó minőségű szeneinek kitermelését, ezért ebből importra szorul, s ellátása nagyrészt a távol-keleti termelők kínálatától függ. Ezért hosszú évek óta szerepel a nagy ellátási kockázatú anyagok „vörös listáján”, az EU Critical Raw Materials között.
Itt jön a képbe a dekarbonizáció. Amikor ugyanis a távolkeleti országokat rávették CO2 kibocsátásuk csökkentésére, ez visszahatott a szénbányászatra, és az acéltermelésükre is, márpedig a világ legnagyobb széntermelői és acélgyártói között van Kína és India is. A náluk fellépő termelés csökkentést nemcsak a belső felhasználás, hanem döntően az export csökkentésével ellensúlyozzák. A címképen szereplő diagramon látható a kínai termelés tartós visszaesése, amelyet a világ összes többi termelőjének (ROW) megnövelt teljesítménye sem képes ellensúlyozni.
A kígyó ekkor a saját farkába harap. A dekarbonizáció sokoldalú és világméretű technológia váltási igényel. Technológia váltáshoz új berendezések, vezetékek ellátási hálózatok szükségesek, amelyekhez megnövekedő acél igény kapcsolódik. Az acél igényhez pedig kokszra van szükség (a kokszhoz pedig szénbányászatra). Európában rövid- illetve középtávon kilátás sincs az igényekhez mért termelési kapacitások létrehozására, így a függőség a külső szén- és vasérc, illetve acéltermelőktől hosszútávon megmarad, vagy nő.
Ami ebből következik, a régi bölcsek tanácsa: háromszor mérj, mielőtt egyszer vágsz. Különösen igaz ez európai és hazai pártpolitikusainknak az immár állandósult választási kampányok hevében meggondolatlanul kimondott mondataira, illetve a szintén jórészt politika vezérelt klímacélok meghatározására.
