Felsőoktatás
A MISKOLC – OXFORD TENGELY AVAGY A PANDÉMIA ELŐNYEI
2021. március 07.
Földessy János
  • A WORLD NO1 OXFORDI EGYETEM CSAPATÁT A MISKOLCI DIGIEDUHACK-RŐL VÁLOGATTÁK BE A VILÁG ELSŐ 12 CSAPATA KÖZÉ… szavazzatok rá!

    A történet kezdetei az 2020-as év elejére nyúlnak vissza, amikor a TEKH Szakkollégium a szükségből erényt kovácsolandó

    Magyarország nyersanyag előfordulásai témában négy előadásos rövidkurzust tartott. Ebbe kapcsolódott be hallgatóként az Oxfordi Egyetem egyik magyar diákja, aki korábban már az SEG egyik terepgyakorlatán járt a Tokaj hegységben. Emailen megkeresett, és elmondta, hogy egy másik hallgatóval együtt diplomadolgozati témát keresnek. A korábban kiválasztott afrikai terület ugyanis megközelíthetetlen a járvány korlátozások miatt.

    Mivel a vidéki egyetemek hagyományosan összetartanak, így történt ez most is, és tapasztalt miskolci oktatók álltak a kezdeményezés mellé. A hallgatókat Oxfordban egy világszerte ismert geológus professzor, Laurence Robb vezeti, aki szintén áldását adta a kapcsolatra. Az egyikük a fűzérradványi arany-azüst ércesedés feldolgozását végzi, a másikuk a telkibányai arany-ezüst ércesedés kálium metaszomatózis sajátosságainak kőzettani és geofizikai vetületét dolgozza fel.

    A logisztika és IT minden eszközét igénybe véve folynak a munkák, hiszen adatok rendszeres cseréjére, minták vételére, ezek kiküldésére és eredmények visszajuttatására van szükség, az előrehaladás rendszeres megvitatása mellett. A munka közös hátterét pedig a Miskolci Egyetem és a TU Kosice által a 2000-es években kiépített Földtudományi Terepi Oktatópark oktatási célt szolgáló gazdag adatbázisa adja. Még Telkibánya is belépett a segítők közé Bartók József terepi túravezető személyében, aki a még hiányzó mintákat vette meg a Kánya-hegyen, dokumentálta és juttatta el Oxfordba.

    Minden nagy dolog a véletlenek számos buktatóján keresztül jön létre, reméljük, hogy így lesz ez a mostani projekttel is. Az oxfordi csapat – még egy taggal kiegészítve – már résztvett (és nyert) november végén az EIT RM Miskolci Egyetem által szervezett DigiEduHAck vetélkedőjén digitális terepgyakorlati téma megjelenítésével és menetének nagyszerű kidolgozásával.

    BREAKING: AZ OXFORDI CSAPATOT BEVÁLOGATTÁK A VILÁG ELSŐ 12 CSAPATA KÖZÉ…

    Mindenesetre, ha Oxford tovább szeretné folytatni ezt az együttműködést a pandémia után is, Miskolc valószínüleg nem áll majd ellent.

    SEGÍTSÜNK MOST OXFORDNAK, BREXIT IDE VAGY ODA, HOGY MINÉL JOBB HELYEZÉST ÉRJEN EL, EZ MISKOLCOT IS MINŐSÍTI. SZAVAZZ MOST OXFORDRA!

    Please support the challenge of the University of Miskolc with your vote! Register at the

    https://ideas.unite.un.org/digieduhack/Page/Home

    homepage and vote for the #2815

    solution!

    Kérjük, támogasd szavazatoddal a Miskolci Egyetem kihívására adott megoldást! Regisztrálj

    a https://ideas.unite.un.org/digieduhack/Page/Home

    honlapon keresztül és támogasd a

    #2815 sorszámú megoldást!

    Megosztás